Az én történetem

Talán klasszikusnak mondható. Óvónéni ül a kis széken, földön, lehajol, beköt, kifúj, kitöröl, megmos, kis csapnál, kis padon, kis cipő, kis gyerekek. Közben jógázom, heti kétszer csoportban, kétszer egyénileg. Tök jó minden, Néha fáj, elfárad a hátam, jó kiropogtatni (szegmentinstabil tünetek). Elvégzem az oktatóit. Marad a heti két óra.
Aztán óvodavezető leszek. Iroda, ül. Számítógép, ül. Értekezletek, ül. Bizottsági ÜLés. Szeptembertől februárig bírja a testem. Jelez, Ordít, fáj:
Nem tudok menni – muszáj, valahogy.
Nem tudok ülni – fél fenéken még megy.
Ki csinálja meg a munkámat, határidős. Muszáj!!! Nem bírom tovább. Még jó, hogy annyiféle szülő van egy oviban. Reumatológus anyuka – ez piriformis lesz – injekció. 10 alkalom ilyen-olyan fizikoterápia. Nem használ, Nem javul. Idegsebész apuka, azonnal vizsgál, 4 nap múlva MRI. Porckorongsérv. Gyógytorna. McKenzie. Jobb kicsit. Én is ezeket csinálom a jógán. Akkor mi a baj? Akupunktúra. Elmúlik.
Egy évre. Már nem vagyok vezető. No stress, bár borzalmas a benti légkör. Újra fáj, jobban mint a múltkor. Egy hét táppénz. Csinálom, amit a múltkor. Gyógytorna McK. Akupunktúra. Csak egy órám marad el. Jobban vagyok. Elmúlik. 
Két hónapra. McK. Akupunktúra. Elmúlik.
Úton a kistesó. Happy minden.
13. hét – Fasciás képzés, 2 nap csupa új infó. Érdekes.
25. hét – hasnyálmirigy gyulladás, 9 nap kórház. Szétbarmolt vénák. Érdekes. 27. hét kontroll. Negatív minden. Happy. Másnap nem bírok megmozdulni. Most rosszabb, mint eddig bármikor. Négykézláb a WC-re. Nincs McK, terhes vagyok. Akupunktúra. Jobb, de nem tökéletes. Mozgok, de érzem, hogy rövidebb a jobb lábam. Kényszertartásban ülök, állok, megyek. Nyújtok. Sokat. Főleg a piriformist, mert szerintem az a gáz, vagy az ülőideg? Ki mondja meg? Senki. Majd csinálom, amit jónak érzek.
Március 26. Szülök. Jön, mint a gyorsvonat. Másnap már nem bírok állni, ülni, csak feküdni. Alig. Akupunktúra. Nem használ. 4 hét a kínok kínja, még 3 hét, mire úgyahogy. Nem az igazi továbbra sem.
Október 7-10. NMPT képzés. Ülünk a szőnyegen. Míg néhányan arra panaszkodnak, hogy már fáj a hátuk, derekuk a sok üléstől, addig én egyre jobban vagyok. 4. nap reggel, már úgy mosom az arcom, hogy nem kell a csap szélére támaszkodnom (kis örömök az életben). Jó lesz ez, érzem!
NMPT every day!
1 hónap: már nem érzem a szúrást, ha ülök, könnyebben állok fel a földről, rövidebb “bemelegedési” idő.
2 hónap: végre úgy ébredek (két év után), hogy nem fáj semmim. Úgy hajolok a kiságyba, megpuszilom, kiemelem, beteszem a kisfiamat, mintha soha nem lett volna gerincbajom.
Nem akarom elhinni. Nagyon boldog vagyok!!!
Hajrá NMPT!